Egészségmegőrzés, egészségtudatos életmód
| Pannonhalma-Programok |
|
Programlehetőségek:1. Tárlatvezetés az apátságban, betekintési lehetőség egy-egy ritkán látogatható épületrészbe. Előzetes bejelentkezés alapján vendégeink megtekinthetnek olyan épületrészeket, helyiségeket, amelyek eddig egyáltalán nem vagy csak korlátozottan voltak látogathatóak. A tárlatvezetések a látogatóközpontban filmvetítéssel kezdődnek. A csoport a hagyományos tárlatvezetés útvonal án halad, azaz megtekinti az udvart, a templomot, az altemplomot, a kerengőt, a könyvtárt. Ez alkalmanként egy újabb helyszín bemutatásával bővül, a prelatúrát, és a kerengő udvart láthatják. A könyvtár földszintjén található kiállítótérben búcsúzunk el a csoporttól, felajánlva a többi, önálló séta keretében meglátogatható nevezetességeket (arborétum, milleniumi emlékmű, Boldogasszony kápolna). A tárlatvezetés időtartama: 100 perc Részvételi díj: 2000.-Ft/fő felnőtt, 1000.-Ft/fő diák és nyugdíjas
2. A Pannonhalmi Apátsági Pincészet A bencések a középkorban templomuk és monostoruk felépítésével egyidőben újjáélesztették a rómaiak által létrehozott szőlő- és borkultúrát. Pannonhalmának egészen az 1945 utáni államosításokig saját borászata volt. Ezt a hagyományt folytatták a szerzetesek, amikor új, mintegy 2000 négyzetméter alapterületű pincét és borházat építettek, ahol 2003 őszétől folyik a szőlő feldolgozása. A 2001 őszén kezdődött telepítési munkáknak köszönhetően 37 hektár területen újonnan telepített szőlő zöldell és további 15 hektár termő ültetvény áll a borászat rendelkezésére. A fajtaszerkezethez igazodó pincetechnológia évente több mint 300.000 palack minőségi bor készítésére alkalmas. További információk és részvételi díjak: www.apatsagipinceszet.hu
3. Istentisztelet A bencés apátságok sajátos hagyományát képezi, hogy próbálják a "kultusz" (vagyis az istentisztelet és imádság köré szerveződő élet) és kultúra egységét megőrizni. Pannonhalma monostorának kulturális programjai is abból a törekvésből fakadnak, hogy a hit világa ne szakadjon el a mindennapok, az ember sokirányú keresésének és igazságvágyának világától. A Bazilika istentiszteleti rendje: Szombaton: Konventmise 6.50, Napközi imaóra a kóruson 12.50, Vesperás (Esti dicséret) Konventmisével együtt (hétfőtől péntekig) 18.40, szombatonként csak Vesperás 19.00 Vasárnapokon: Vigília és Laudes (Reggeli dicséret) 6.45, Népénekes szentmise 9.00, Konventmise (A szerzetesközösség gregorián miséje) 10.00, Vesperás (Esti dicséret) 17.00 A szentmisék rendje a Plébániatemplomban (lent a városban): vasárnapokon délelőtt. 8.00, 9.00, 10.00, minden nap 18.00.
|
Egészségmegőrzés
Egészségügyi Világszervezet jelmondatát idézve: "Nincs testi egészség lelki egészség nélkül".
Azonban fontos tudni, hogy nincs tökéletes egészség vagy tökéletes betegség!
